Zsoldosok


Belső szféra (Inner Sphere) leghíresebb zsoldos egységek:

Eridani Könnyűlovasság (Eridani Light Horse) 







   A 3. RCT (Ezred-Harccsoport) 2702-ben alakult meg. Így az egyik legrégebbi zsoldos alakulat, őket Cameron Első Lord még a Csillagliga idején taktikai szempontból csoportosított RCT-be amikor a peremvilágok köztársaságain túlra küldött.
  Állomáshelyüket a perifériához közel, a Rasalhág Katonai Körzetben alakították meg, otthonviláguk a  XI Corps. 2749-ben kapták becenevüket amit később mint zsoldos egység is viseltek, amikor Rasalhág Hercege által felbérelt terroristák meggyilkolták akkori a 3. RCT parancsnokát, Eridani Trondheim nevű városáról kapták, a herceg csapatokat küldött hogy kizavarják őket. De a harccsoport jól képzett elit egységei könnyedén legyőzték őket. Ezután egy szimpatizáns újságíró jelentése szerint az RCT mechjei szétszórták az ellenséget, "mintha szilaj eridani csődörök üldöztek volna kövér, agyatlan drakón teheneket".


Eridani toborzó plakát

   Stefan Amaris árulása után, készek voltak felvenni a harcot a trónbitorló erői ellen, de kiutasították őket a az állomáshelyeikről. Ezért Ezra Bradley ezredes csapatait Marik fennhatóság alatti bolygókra telepítette, majd gerilla hadműveletekkel igyekezett Amaris erőit gyengíteni a a Terrát körülvevő gyengébb világokon. Végül 2777-ben újra egyesültek a Liga seregével és Aleksandr Kerensky tábornok vezetése alatt összegyűlt haderő kötelékében, amelyet addig és azóta sem látott az emberiség megindultak visszafoglalni a Terra-t Amaris Császár erőitől.
   A 2779 fegyver letétel után egyértelművé vált, hogy a háború hatalmas veszteséget okozott a reguláris hadseregben (majdnem 80%-os). Az ezutáni zűrzavarban az öt nagy Ház magának akarta megszerezni a trónt és a Liga maradék haderejét, amivel a maga oldalára billenthette volna az erő egyensúlyt. 
   Mialatt a Tanács Urai a Csillagliga feletti uralomért versengtek, A Könnyűlovasság visszavonult a eredeti állomáshelyükre a Rasalhág Katonai Körzetbe, várva, hogy Kerensky újra bevetésre hívja őket és helyreállítsák a rendet a Ligában.
    Kerensky viszont úgy döntött csapatait összegyűjtve elhagyja a Belső Szféra területét és az ismeretlen világok közé vezeti őket, mintsem a nagy Házak torzsalkodásaiban lássa felőrölni őket.
   Amikor a hívás megérkezett, összegyűltek, hogy elhagyják a belső területeket, ennek ellenére a Könnyűlovasság mégis úgy érezte, túl erős a kötődés ahhoz a területhez, amit védelmeztek, hogy erősebb lett, mint a Kerensky felé érzett lojalitásukígy az a a döntést született, hogy maradnak, és fenntartják a Csillagliga Haderejének tradícióit.

   Az ezutáni első és második örökösödési háborúban az elején még a Rasalhág területén tartózkodtak, de már mint némi ellenszolgáltatásért a rájuk bízott bolygók védelmi ereje. Később amikor a Kurita ház akkori feje Jinjiro népirtást végzett apja haláláért, a szövetség elhagyása mellett döntöttek. Ismét a Marik ház, most már Szabad Világok Ligája területére vándoroltak. Itt is zsoldos feladatokat láttak el, több ízben vertek vissza Lyan és Kurita támadást, de részt vetek egy Marik offenzívában Lyran területre.
  
   
A Harmadik Örökösödési Háborúban újra tárgyalták a szerződésüket a Ligával, amiben nagyobb pénz mennyiséget és felszerelést kaptak a szolgálataikért. Ez nem tetszett a tradíciós nézeteket való embereknek így széthúzás alakult ki a Lovasság-on belül.
  2869-ben Johnsson őrnagy vezetésével kettévált a hadtest és kivonult a perifériára. Bronson aki a zsoldos nézeteket vallotta a másik felével áthelyezte székhelyét egy kicsi, erőforrásokban gazdag világra, a Liga határához közel azzal a szándékkal, hogy létrehozzon egy zsoldoscsapatot.

  Ugyan Johnsson elkerülte, hogy a Eridani Könnyűlovasság zsoldos-létbe süllyedjen, viszont így súlyos anyagi problémák és ellátási gondok merültek fel. Hosszú tanácskozás után a vezetők egy kompromisszum mellett döntöttek: felajánlják katonai erejüket azoknak az államoknak, amelyek meg látszanak őrizni a Csillagliga becsületét és egységét. Így kötöttek szerződést a Steiner házzal.

   Dirksson Címzetes Tábornok 2926-ban vonult vissza. Utóda Montgomery Wilson lett, aki szintén ezt a rendfokozatot vette fel. Ettől fogva minden parancsnok ezt a rendfokozatot használja.
   2999-ben megfenekletek a szerződési tárgyalások a Steiner féllel mert súrlódás alakult ki köztük és a Lovasság vezetése közt. Így 3000-ben Kerston Címzetes Tábornok új Házhoz szerződtette le a Eridani Könnyűlovasságot, ezúttal a Davion házhoz. 
   A Negyedik örökösödési háborúban csekély szerepet töltöttek be, leginkább védelmi feladatokat láttak el. Így egészen a 3049-es évig Davion szerződéssel várják a jövő eseményeit...


Kell Kopók (Kell Hounds) 



   A Kell Kopók mint fogalom már azelőtt megszületett mielőtt a két alapító Morgan és Patrick Kell még csak nem is gondolt arra hogy ők valamikor majd egy zsoldos egység parancsnokai lesznek. Unokatestvérük Arthur Luvon az akkori arkón Katrina Steiner néhai férje hívta így a két fivért amikor látta őket fiatal korukban terrorizálni a szomszéd juhnyájat.
   Luvon 3010-ben bekövetkezett halála után az akkor 22 és 24 éves testvérek nagy összeget örököltek, hogy létrehozzák a Kell Kopók zsoldos egységet az Arc-Royal-on. Az elején leginkább a tech-ek magas szakértelmén volt a hangsúly a zsoldos csapat felépítésében, csak ezután toboroztak pilótákat a mechek és űrvadászokba.
   Először a támogató Lyran Házzal kötöttek szerződést egy Marik incidens elrendezésére. Majd ezt követően a Davion házzal egy Drakonis támadás ellen.
   A Harmadik örökösödési háború 3016 évében a Mallory bolygón találkoztak ismét a Kurita erőkkel. Ahol addigra már megölték Ian Davion, az Egyesült Napok hercegét, kinek testét mint trófea Drakonis szövetségbe akarták szállítani. Ezt akadályozták meg a Kopók azzal hogy feltartották a Kurita erőket addig míg a Davion sereg kimenekítette hercegük földi maradványait.
  Néhány hónapnyi csatározás után a Szövetség úgy határozott hogy pontot tesz a Kell Kopók okozta kellemetlenség végére. Yorinaga Kurita, a Mallory Világára ledobott Kurita csapatok parancsnoka, Második Fénykardok hadtest élén sarokba szorította a Kopókat. A végső csatában csak Morgan és Yorinaga ősi japán etikett szerinti párharcára került sor, amiben a Kurita parancsnok Warhammer-je nem volt képes befogni és így eltalálni a Kopó Archer-jét. Végül Morgan  meghajolt  a mech-ével és ekkor az ellenfele tudta vesztett mert legyőzni így nem tudja. Yorinaga elvesztete becsületét de Kordinátora nem engedélyezte neki a rituális öngyilkosságot.

   Morgan ezután meglepő dolgot tett, mivel nagyrészt feloszlatta a Kopókat majd önkéntes száműzetésbe vonult a Zaniah III.-ra.

Morgan Kell


  Továbbra is ő volt a zsoldosok hivatalos parancsnoka, testvére Patrick alezredes-ként irányította a megmaradt zászlóaljat. Melissa Steiner egy titkos utazással látogatta meg leendő férjét Hanse Davion-t. Az utazás során viszont elfogta őt a Genyosha egy elit egység aminek vezetője a megszégyenült Yorinaga. A kopók sikeresen segítették ki Melissa-t a csapdából, de nagy árat kellett fizetniük érte, mivel Yorinaga megölte Patrick Kell-t.
   Testvére halálhíre eljutott Morgan-hoz és ő erre határozott úgy, hogy visszatér  és bosszút áll testvére haláláért. Újra szervezte a Kell Kopókat majd a Genyosha ezred üldözésébe fogott. Mely 3029-ben a 13 évvel azelőtti párharc megismétlődésében csúcsosodott ki. Yorinaga szeppukut követett el. Fia és néhány társa pedig csatlakozott a Kopók-hoz.
   3030-ban Morgan Kell és Salome Ward összeházasodott, két éven belül két gyermeke is született a párnak, Phelan Patrick Kell és Caitlin Ward Kell. 3040-ben Katrina Steiner halálával ismét egy nagyobb összeget örököltek, amit Morgan a Kell Kopók két teljes ezredre való felbővítésére fordított, Daniel Allard parancsol az első ezred és Scott Bradley parancsolni a másodiknak. Utóbb mindketten kitűnő parancsnoknak bizonyultak.
   
3042-ben Christian Kell,megjelent Arboris világán, és magát az elhunyt Patrick és szeretoje, Takara fiaként mutatta be, Morgan elvitte őt az Outreach-re, hogy ott a Wolf Dragonyosok tanítsák.
   Végül Morgan fiát Phelan-t kirúgták a Nagelring Akadémiáról és csatlakozott a Kell Kópok-hoz, ahol elszegődött ahhoz a csapathoz akiket kiküldtek a Perifériára az egyre elharapódzó Vörös kalóz probléma megoldására...

A hírhedt Archer mech




Wolf Dragonyosai (Wolf's Dragoons)

  

   Jaime Wolf az "alapítója" és vezetője a méltán hírhedté vált, legnagyobb és legerősebb zsoldos alakulatnak a Belső Szférában a Wolf Dragonyosainak, mely név egyet jelent a zsoldos szakma legjobb hagyományainak köztük a becsületnek, a profizmusnak. Jaime helyettese Joshua Wolf és az domináns nagyszájú Natasha Kerensky.


Natasha Kerensky


   A Dragonyosok már alapításukkor 3000-ben jelentős erőt képviseltek rejtélyes mechjeik öt teljes ezredet tettek ki. Magasan képzet techjeik egy Csillagligás időkből való mobil űrállomáson éltek. Amit mindig magukkal vittek mint javító és hadműveleti központot az éppen aktuális szerződött partnerük felségterületére. Már kezdetektől hosszútávú misszióként mind az öt nagy Ház alatt akartak szolgálni, hogy megtudják azok erősségét és gyengeségeit, amely információt majd később felhasználhatnak a saját érdekeikben. 

Jaime Wolf

   Először az Egyesült Napok hercegének Ian Davion-nak szerződtek le 3005-3010-ig, ahol leginkább a zűrzavaros Liao határvidéken állomásoztak . Sikeresen felderítetek egy Liao  által pénzelt fosztogató bázist. New Aragon-i csatában a védekező Waco Rangers zsoldos csapat Wayne Waco fia meghalt, amiért egyértelműen a Dragonyosokat hibáztatták. A Comstar kivizsgálás után felmentették őket a vádak alól, de mivel az esemény nem tisztázódott a Waco Rangers ettől kezdve ellenséges csapatként kezelte a Dragonyosokat.
   A szerződés lejártakor hiába próbálta a Davion ház meghosszabbítani azt, finoman elutasítva távoztak.

 
 Második szerződésük (3010-3015) a Kapellán Konföderáció-hoz kötötte őket, melyben külön pontként belekerült hogy nem vezényelhetik őket az előző munka adójuk ellen. Többször ígyekezdtek ellehetetleníteni anyagilag és morálisan a zsoldosokat, hogy átvegyék felettük az irányítást. Végül Maximilian Liao kancellár használta őket destabilizálni a Szabad Világok Ligáját azzal, hogy Anton Marik próbálta átvenni a hatalmat a Liga felett. 
  Ezzel ő lett a harmadik munkáltatójuk. A kezdeti sikerek után Anton csapatai erősen megfogyatkoztak. Végül a zsoldosok feldarabolásával és csapataiba való beolvasztásával akarta azt megerősíteni. Ez természetesen erős ellenállást váltott ki a Dragonyosok oldaláról, végül Jaime visszautasította Anton parancsát. Aki erre dühében néhányukat túszul ejtve köztük Joshua-át is, zsarolta a vezetőket. Amire válaszul Natasha Kerensky újra alakult Fekete Özvegyei-vel csapott le a túsztartó Anton Marik és csapatára. A mentő akció csak félig volt sikeres mivel Natasha megölte Antont viszont Joshua Wolf meghalt a csata közben.
   
  Negyedik alkalommal a Szabad Világok Ligájába a Marik Házzal szerződtek 3015-tól 3019-ig. Ahol a Steiner határ mentén többször összecsaptak a Lyran erőkkel, végül a Hesperus II lévő Mechgyárért folytatott csatában súlyos veszteségeket szereztek. 
  Ezért visszatértek a Clan-os otthonvilágokra, újra szervezni az ezredeket. De a vezetőség egy új feladatott is bízott rájuk: készítsék elő a terepet a Clan invázióhoz, bármilyen eszközzel de ne fedjék fel a létezésüket. 

 
Visszatérve a Steiner Háznál folytatták immár ötödik munkaadójukként. Feladatuk a következő három évben a Drakónis szövetség erői ellen folytattak rajtaütéseket. Az első nagy hadművelet a Dromini VI világ ellen intézték ahol összecsaptak a második Sword of Light Drakón ezreddel. Jaime mech-je súlyosan megsérült de a Kurita parancsnoka Bushido hagyományai szerint nem ment bele az egyenlőtlen harcba.


  
3023-tól a Drakónis Ház-hoz szerződtek át. Kezdetben igen gyümölcsöző és barátságos volt a viszony a két szerződőt fél közt. Több rajtütésben is segédkeztek a Kurita erőknek a Davion területekre. Eközben a koordinátor elrendelte, hogy a dragonyosoknak segítenie kell a létrehozni egy Ryuken egységet, hasonló mintára mint a Dragonyosok szerveződése. Öt teljes ezred elit Kurita pilótákból de a hagyományos DCMS doktrína szerint. Az ellentétek már itt kiéleződtek a Kurita parancsnokok és a Dragonyosok közt. Végül a End Barlow harc katasztrófába torkollott, ami után eltávolodott a Ryuken és zsoldos csapat egymástól. Ezt követően elkezdték a Dragonyosok lejárató propagandáját, különböző előre megtervezett  negatív kimenetelű eseményekkel rombolták a hírnevüket. Ahhoz, hogy további nyomást gyakoroljanak a dragonyosokra a Hephaestus űrállomást elfoglalták a Drakónis különleges erők, sakkban tartva a tech-et és családtagokat. Így már második alkalommal találták magukat szembe munkaadójukkal, amire ismét egy öngyilkos ellentámadással válaszoltak. Hosszadalmas és kegyetlen harcok árán végül sikerült legyőzniük a megsemmisítésükre küldött Kurita erőket. 
   Majd ezután maradék erőjükkel és kiszolgáló személyzetükkel visszatértek első munkaadójuk a Davion Ház felség területére. Kimondottan kiemelve hogy részt vennének az akkor kitört Negyedik örökösödési háborúban ami Hanse Davion robbantott ki megtámadva a Drakónis szövetséget, majd később a Kapellán Konföderációt.
   Ezen harcok során a maradék erőkből is csak mintegy egy ezrednyi harcképes egység maradt a zsoldos csapatból, így végül Jaime visszavonta csapatait Crossing-ra hogy ismét egyesíteni, feltölteni tudja őket.

Outreach

  Ez a szó egyet jelent a békével a Wolf Dragonyosok otthonvilágával. Hanse Davion a szolgálataikért cserébe átengedte nekik ezt a bolygót 3030-ban.
  Itt végre nekikezdhetek ismét a csapatok ismét öt ezredre való felbővítésére, amire nagy segitségükre volt a bolygó régi Csillagligás javító és gyártó mech komplexum, amiben a felújítás végén már saját mech típust is tudtak gyártani. Bevételeiket javítási, karbantartási és képzési szolgáltatásokkal növelték, később mech eladással és alkatrészek ellátásával. Ez időszakban Dragonyos ügynökök utazták be a teljes Belső Szférát tulélők és háborús árvák után akiket aztán a Outreach-ra szállítottak.
  3050-es évekig csak kisebb szolgálatot teljesítetek, azt is leginkább a leggyorsabban felállt Fekete Özvegyek Natasha vezetésével. Amikor is...  
Könyvborító a hírhedté vált Fekete Özvegyről



  
Szürke Halál Légió (Gray Death Legion)


   Ez az egység a túlélés miatt jött létre a Trell I világán 3024-ben, mely a Lyran határon fekszik közzel a Drakónis szövetséghez. Amit a Carlyle kommandósai Steiner szerződtettet egység védet a Periféria kalóz uraitól. Ám a magas költségek és folyamatos lakossági lázadások miatt egy értéktelen bolygóért megváltoztatták a helyzettett. A Lyran-ok megállapodást kötöttek az egyik kalóz úrral a védelem és ezzel a bolygó átadásáról.
   Viszont ez időtájt  a Kurita erők nevében Duke Hassid Ricol herceg is megpróbálta átvenni a bolygó feletti hatalmat, hogy ezen a világon keresztül inváziót intézhessenek Lyran világok ellen.

   Kalóz felségjel alatt megtámadták a Carlyle kommandósai egységet, súlyos vesztességeket okozva és megölve a vezetőjüket Durant Carlyle-t.   
  Az egyetlen bolygón maradt túlélő a fia Grayson Death Carlyle, aki bosszút esküdött apja gyilkosára, arra a Marauder mech pilótára aki megölte. A bolygót elfoglaló kalóz-ok ellen a bolygó kormánya Grayson-t bízta meg egy mechekkel rendelkező mech elhárító egység felállítására és kiképzésére. Miután bebizonyította egy a kormány elleni rajtaütés során szakértelmét és jártasságát. A Trell I-en nem volt mech harcviseléssel járatos ember. És mivel ő volt az egyetlen a Carlyle kommandósai-ból aki a bolygón maradt, ő volt az egyetlen aki ilyen kiképzést kapott.
   A rajtaütés során elfogott egy a kalózok közüli női mech-harcost Lori Kalmar-t akit társával együtt kényszerítettek az együtt működésre, még a kalóz világokról. Később amikor a bolygó védelmére létrehozott egység vezetésével foglalkozott felvette a csapatba Lorit is mech jártassága miatt. Aki szívesen csatlakozott hozzájuk előző egységük terrorizáló vezetése ellen.
  Később szerelmi szál fűződött Lori és Carlyle közt, végül összeházasodtak és született egy fiúk. Jó barátságot alakított ki  Renfred Tor-ral aki a banditák által elfoglalt űrugró és űrjáró kapitánya.
  Ricol herceg és csapatai érkezésekor a kormányzat felszabadítóként kezelte a Kurita csapatot. Feloszlatták a mech elhárító egységet és beolvasztották a Drakónis-okhoz. Végül árulás segítségével elfogták Carlyle-t, és eltávolították a kormányzatból az őt támogató embereket.
  A mech elhárító szakasz nem volt hajlandó beolvadni a Kurita erőkbe, inkább Lori vezetésével kiszabadították Carlyle-t és elrejtőztek a hegyekbe, immár Grayson Death Carlyle egységeként.
  Soraik rendezése után két alkalommal is elterelő rajtaütést végeztek az űrkikötő komplexumon, hogy támogassák Renfred Tor-t az űrugrója visszafoglalásában. mely sikeressége után elhagyta a rendszert hogy segítséget hívjon a Lyran területről.
  Az végső csatában kifárasztották a Kurita erőket, akik végül a visszatérő űrugró fenyegette Lyran erősítés megérkezésére, inkább feladták a bolygót és távoztak.
  Az ekkor már Szürke Halál Légió zsoldos egység elhagyta a rendszert és a Marik háznál kötött szerződést. 


Mech-ek Légió felségjellel


  Itt újra a túlélésért voltak kénytelen harcolni a Liga politikai ellentétek harcába keveredve. Az ellenük indított intrika egy Komsztár ügynök irányításával végül az egység teljes megsemmisítésével fenyegettet. Mely a Helm bolygóni csatákban teljesedet ki a Marik erőkkel. Ahol a bujkálások közben felfedeztek a bolygón lévő  régi Csillagligás komplexumot rengeteg rég elfeledett adattal, tervrajzzal. Amely tudás a Komsztár valódi célja volt, de a Légió ott tartózkodása akadályozta a tervüket. 
   Ennek a felfedezésnek köszönhetően a Belső Szféra sok területen a technológia fejlődése ismét reneszánszát élte, miután Carlyle egysége lemásolta az adatokat és szétküldte a világok közt.
  Ezt követően a Steiner háznál szerződtek le, több alkalommal támogatva a Lyran erőket a Drakónis rajtaütések során. Majd a határon a perifériákhoz közel várták a következő rajtaütést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése